Amit bizonyosan tudunk a 21. századról,

és ez egyik legfontosabb jellemzője, hogy ez az a század, amikor meg fognak halni a holokauszt túlélői. Mindenki. Ez megváltoztatja a világot, megváltoztatja a nyelvet, a beszédet - legalábbis a világnak azon pontjain, ahol beszélnek a holokausztról, ahol ez emberi téma; a magyar nyelvet, ezt a botrányos érzéketlenséget a mostani állás szerint nem fogja érinteni. Másképp beszél és másképp hallgat az, aki ott volt, ezért másképp beszél és másképp hallgat az is, aki nem volt ott...          Esterházy Péter

Német érdemkereszttel tüntették ki Dr. Lebovits Imrét

Beküldve: Aktuális

2019.10.17-én adta át Volkmar Wenzel nagykövet Dr. Lebovits Imre holokauszt-túlélőnek a német szövetségi elnök által adományozott érdemkereszt szalaggal kitüntetést.

lebivits

Lebovits Imre túlélte a kényszermunkát, éhséget, betegséget, erőszakot és többek között a halálmenetet Mauthausenbe. Feleségével, Lebovits Évával a holokauszt-túlélők ügyeit képviselik különböző szervezetekben. Különösen szívén hordozza azon nem zsidó származású személyek munkájának méltatását, akik az üldözöttek mellett kiálltak. 2015-ben és 2016-ban Lebovits Imre Németországban tanúként lépett fel egykori SS-tisztek ellen folytatott perekben. Magyarországon és Németországban tartott előadásaival nagymértékben hozzájárul a múlt feldolgozásához és az emlékezés kultúra ápolásához.

„NÜB”

NÜB" Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete

A NÜB Iroda címe:  1062 Budapest, Bajza utca 26.

NÜB Elnök : Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
NÜB Iroda:   Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

Telefon: (+36 1) 343-38-98      

Ügyfélfogadás : Minden Hétfő 9- 12

valamint az  0670 6780766 ügyeleti telefonszámon
történő egyeztetés alapján.

AKTUÁLIS!

 
 
 

 

  

 

Web: Ádám Katalin, email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.