Amit bizonyosan tudunk a 21. századról,

és ez egyik legfontosabb jellemzője, hogy ez az a század, amikor meg fognak halni a holokauszt túlélői. Mindenki. Ez megváltoztatja a világot, megváltoztatja a nyelvet, a beszédet - legalábbis a világnak azon pontjain, ahol beszélnek a holokausztról, ahol ez emberi téma; a magyar nyelvet, ezt a botrányos érzéketlenséget a mostani állás szerint nem fogja érinteni. Másképp beszél és másképp hallgat az, aki ott volt, ezért másképp beszél és másképp hallgat az is, aki nem volt ott...          Esterházy Péter

A holokauszt túlélői átlagosan hosszabb ideig élnek

Beküldve: Aktuális

Kácsor Zsolt:

A Tel-Avivi Egyetem és az izraeli Ariel Egyetem tudósai által elvégzett kutatás bebizonyította, hogy a koncentrációs táborokat megjárt holokauszttúlélők immunrendszere erősebb, az életfelfogása pedig optimistább, ennek következtében ezek az emberek átlagosan hét évvel tovább élnek, mint a velük egykorú idősek.

A kutatás alaposnak és reprezentatívnak tekinthető, hiszen a felmérés során 38 ezer túlélő és 35 ezer született izraeli adatait vetették egybe egymással. Két csoportra osztották a vizsgált személyeket: az Európában 1911 és 1945 között születettekre, akik a Soá után alijáztak, valamint azokra, akik ugyanebben az időszakban Palesztina területén születtek. Az eredmények azt mutatták, hogy a holokauszttúlélők betegesebbek (náluk nagyobb számban van jelen a magas vérnyomásban, rákban, demenciában és kóros elhízásban betegeskedők száma), ám tovább élnek. A túlélők halálozási ideje átlagosan 85 év, míg a kontrollcsoport tagjaié 78 év, ráadásul ez a hét évnyi különbség akkor is fennáll, ha eltérő a vizsgált személyek szociális és gazdasági helyzete, a neme és több más hasonló tényező.

„NÜB”

NÜB" Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete

A NÜB Iroda címe:  1062 Budapest, Bajza utca 26.

NÜB Elnök : Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
NÜB Iroda:   Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

Telefon: (+36 1) 343-38-98      

Ügyfélfogadás : Minden Hétfő 9- 12

valamint az  0670 6780766 ügyeleti telefonszámon
történő egyeztetés alapján.

AKTUÁLIS!

 
 
 

 

  

 

Web: Ádám Katalin, email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.