Felhívás a zsidó hitközségek árvaházai egykori növendékeihez

Írta: Super User on . Beküldve: Aktuális

 A zsidó hitközségek budapesti és vidéki gyermekotthonai több ezer árva növendéket fogadtak be a Joint támogatásával 1944 és 1948 között. A vészkorszakban elárvult gyermekek száma fogyatkozik, hiszen a túlélők napjainkban több mint hetven évesek! 

A „NÜB” Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete 2019-ben újabb árvaházi találkozót szervez és várja az egykori növendékek jelentkezését!
A szervezők személyes értesítést fognak küldeni a jelentkezőknek, a kapott címre küldendő levélben közlik az árvaházi találkozó budapesti helyszínét, tervezett programját, 2019. őszi időpontját. 


Remélhetően sok egykori növendék fog jelentkezni NÜB felhívására Magyarországon és külföldön is!
A budapesti árvaházi találkozón felidézhető lesz a menedéket adó gyerekotthonok, az egykori nevelők és a már nem élő társak emléke.
Több árvaház, gyermekotthon fogadta a háborús árvákat, a fontosabbak jegyzéke a mellékletben.
Az árvaházi találkozóra jelentkezni lehet, 2019. július végéig levélben:

„NÜB” Nácizmus Üldözötteinek Országos Egyesülete

Címe: H-1054 Budapest,Tüköry utca 3.

Telefonon: (+36-1) 343-3898 (Hétfőtől-Csütörtök 8.30-12.00)

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Budapest,2019. március 18.

Dr. Schiffer János
elnök

Melléklet

Az 1995. szeptemberi árvaházi találkozó tudósítása, elérhető:
https://www.milev.hu/uploads/1/1/0/6/11063810/1995.pdf

A gyermekotthonok jegyzéke, 1947
Budapest:

 Pesti Izraelita Hitközség Fiúárvaháza Vilma Királyné út 25–27
 Árvaház, Délibáb utca 35.
 Árvaház Bácskai utca 58/b
 Árvaház, Munkácsy Mihály utca 5-7.
 Árvaház, Mexikói út 43.
A Pesti Izraelita Hitközség árvaházai, 1944–1948
gallery.hungaricana.hu/hu/BudapestGyujtemeny
http://habitation.archivportal.hu/munkacsy-mihaly-utca-5-7-andrassy-ut-111
http://mazs.hu/joint100/Joint100hu/bacskaiutca.html
https://index.hu/fortepan/2016/08/28/hazassag_utan_hetkoznapok_ujabb_hamori-fotok_a_fortepanon/


További gyermekotthonok (Joint segélyezéssel) Budapesten:

 Ady Endre u. 22.
 Fürj u. 38.
 Hermina-út 49.
 Kalóz u. 3.
 Keresztúry út 130.
 Klebelsberg u. 23.
 Kövér Lajos u. 2.
 Mátyásföld Apponyi u. 2.
 Mátyásföld Kossuth L .u. 19.
 Mátyásföld, Pappváry E-né u. 14.
 Múzeum körút 41.
 Nürnberg u. 39.
 Rákóczi út 9.
 Szt. Domonkos u. 9.
 Szentmihályi út 17/19.
 Széchenyi emlék út 3.
 Vasváry Pál u. 5.
 Zichy Jenő u. 30.
 Zugliget Remete u. 18.

Gyermekotthonok (Joint segélyezéssel) vidéken:

 Békéscsaba
 Csorna
 Debrecen, Darabos u. 18.
 Debrecen, Deák F. u. 8.
 Debrecen, Hunyadi u. 8.
 Debrecen, Miklós u. 13.
 Debrecen, Nagyerdei-út
 Deszk
 Győr
 Lillafüred
 Pécs
 Szeged, Algyő
 Szeged, Alsókikötősor 10.
 Szeged, Moszkvai körút 1.
 Szeged, Szőregi út 80.