Megemlékezés a Sátor-hegyi felkelésről, 1944. március

Írta: Super User on . Beküldve: 2Emlékőrzés

Megemlékezés a Sátor-hegyi felkelésről, 1944. március

2016 március 22.-én emlékezett meg egyesületünk a felkelésre. 

A II. világháború eseményei közül egy olyan történést szeretnék kiemelni, mely lakóhelyemhez kötődik, de mind történelmi, mind politikai jelentőségét nézve túlnőtt a város határain.

Magyarországon csak két helyen volt fegyveres felkelés a megszálló németek ellen. Az újhelyi fegyveres kitörés azért vált Európa hírűvé, mert a magyarság csendben tudomásul vette a fasizmus teljes térhódítását. És ennek a párszáz embernek volt csak bátorsága a megfelelő időben a megfelelőt cselekedni.

Előzménye:

1941. októberében a politikai ügyek tárgyalására létrehozták a Magyar Honvéd Vezérkari Főnökség Bíróságát, s ennek büntető intézetévé jelölték ki 1942. szeptemberétől a Sátoraljaújhelyi Törvényszéki Fogházat. Itt helyezték el a német- és háborúellenességük miatt megsokasodott politikai elitélteket. A foglyok számát növelték az ország délvidékén kialakult partizántevékenység letörésére irányuló katonai, csendőri intézkedések. Négyszázan voltak. Magyarok, románok, szerbek, horvátok, szlovákok. Munkások Weisz Manfréd gyárából, parasztok Kárpátaljáról, mérnökhallgatók a budapesti Műegyetemről. Szinte gyerekemberek voltak, akik felismerték Magyarország vezetőinek országveszejtő politikáját. Horthy katonai különbíróságai küldték ide őket, mert szót emeltek a háború és a fasizmus el

A felkelés előkészületei:

A mindkét nemhez tartozó, különböző nemzetiségű politikai foglyokat az emeleti szinteken zsúfolták össze. Az elítéltek közt a legnépesebb csoportot a Délvidék elítéltjei alkották, akik közül korábban számosan folytattak partizántevékenységet, s a börtönben is összetartó csoportot alkottak.

A különböző börtönöket megjárt fiatal foglyok számára az életkörülmények itt elviselhetőbbek voltak. Havonta egyszer kaphattak levelet, egyszer egy hónapban látogathatták meg őket hozzátartozóik.

Az őrszolgálatot a frontra alkalmatlan idősebb parasztemberekből álló honvédőrség látta el. A börtön parancsnoka - Lindenberger Lajos tartalékos hadnagy - járatlan volt a politikai foglyok őrzésében, nem tudta, milyen eszközökkel képesek a kommunisták kollektívákat alakítani.

A zsúfoltságra tekintettel a felügyelet nem tudta teljesen elszigetelni sem a zárkákat egymástól, sem a foglyokat a külvilágtól, így azok jól szervezett kollektívát alakítottak ki.

Mintegy 15-18 cellában csoportvezetőség működött, melyeket két csúcsszerv irányított, az egyik a jugoszlávokat, a másik a magyarokat.

A jugoszláv kollektíva vezetője Vlaskalics Milenko volt. A szervező, irányító munkában segítette őt Marinkovics Milenko, Dzsánics Milán, Suc Iván, Vukovics Bozsidár, Csonkics Milivoj, Dolovac Zsarko, a nők részéről pedig Bazsik Renáta.

A magyar kollektívát Szalay András, Braun Sándor, Balogh János és Erdős László vezette. A két kollektíva vezetősége között a kapcsolatot Szalay András tartotta.

A kollektívák között jó elvtársi viszony, szoros együttműködés alakult ki, olykor kemény politikai szócsatákat is vívtak egymással. Rendszeresen tartottak szemináriumokat, egymással állandóan érintkezhettek.

A fegyelmezett kollektíva ereje, a börtön vezetésére gyakorolt befolyása korán megmutatkozott. A foglyok kihasználták, hogy a börtön vezetősége a konfliktusos helyzetekben defenzív módon reagál és folyamatosan enged a követeléseknek.

Az elítéltek gyakran hozzájutottak újságokhoz, könyvekhez sőt rádióhoz is. Az országos és háborús híreket a rokonság, a baráti látogatók is közvetítették. Hírek érkeztek arról, hogy a Vörös Hadsereg már a közeli Kárpátokban harcol, Szlovákiában partizánmozgalom bontakozott ki, közeleg a szabadulás ideje.

A bent lévők hosszasan vitatták, mit tegyenek: kitörjenek, vagy megvárják a felszabadulást. A többség a megoldást a kitörésben látta, melyet tavaszra terveztek. Arra az időre, amikor az erdők lombjai, cserjéi már a menekülést és az új harcot is segíthetik, búvóhelyül szolgálhatnak. Így lett a kitörés jelszava ,,Mire az erdők kizöldülnek''.

Az előkészületekbe azonban váratlan esemény szólt bele. A németek 1944. március 19-én megszállták Magyarországot. Erről a fordulatról az elítéltek részben a látogatóktól, részben a börtön főfoglárától értesültek. Néhány nappal később Sátoraljaújhelyben is megjelent egy SS alakulat, a Brandenburgi hadosztály 2.számú csoportja. Ez keresztülhúzta az eredeti terveket. A hír hatására a jugoszláv foglyok gyors cselekvésre szánták el magukat. Bár az előkészületek hiányosak, a feltételek kedvezőtlenek, mégsem lehetett tovább várni. A szerb kollektíva vezetősége március 22-re, a délutáni órákra időzítette a kitörést, amikor a fák még csak rügyeztek. De kockára tették sorsukat, hogy elkerüljék a haláltábort.

A börtönkollektíva nem volt egységes: a magyarok egy része öngyilkos tervnek minősítette az elképzelést Ők egy későbbi, a front közelbe érkezésekor, külső civil és katonai együttműködéssel végrehajtott akcióban gondolkoztak.

Végül mégis megállapodás született a kitörés végrehajtásáról.

A kitörés és megtorlás:

Március 22-én, a megjelölt időpontban megkezdődött a kitörés. Pontos terve volt az akciónak. A délutáni vízhordás ideje alkalmasnak látszott az őrség lefegyverzésére, bezárására, elnémítására. Mindezt csendben kellett volna véghezvinni. Aztán a foglyok egy része az őrség ruhájába bújva, mint ,,őrök'' kísérték volna társaikat az erdőbe. Kezdetben minden a terv szerint haladt, azonban egy apró hiba keresztülhúzta a számításokat. Az egyik tizedes magával vitte fegyverét az őrszobába, és az ablakon keresztül riasztó lövéseket adott le, riadóztatva ezzel az udvari és a kapuőrséget, valamint a városban állomásozó magyar illetve német alakulatokat. Mégis, a második emeleti foglyok nagy részének sikerült a kitárult kapun keresztül a börtön mögötti Sátorhegy irányába menekülnie. Eközben a város különböző pontjairól futva, katonai gépkocsikon katonák százai zúdultak a börtön felé. A második csoport kitörését megakadályozták a riasztott alakulatok.

A harmadik emeleti magyar foglyok a zárkáikban maradtak. Eközben tűz alá vették a menekülőket is.

Sokan már a Sátorhegy lábánál életüket vesztették a német katonai egységek gránáttüzében, másokat a közeli utcákban lőttek agyon.

Mintegy hetvenen jutottak kívül a börtönkapun és kisebb csoportokra széledve vaktában keresték a magyar-szlovák határt. Az üldözésükre indult katonák egy részüket vagy feljelentés alapján vagy rajtaütéssel még aznap este vagy másnap elfogták. A magyar katonák a foglyokat visszakísérték a börtönbe, a németek azonban már a helyszínen szinte mindenkit agyonlőttek. A kitörők maradékát Kovácsvágás, Mikóháza és Alsóregmec körzetében fogták el., illetve ölték meg.

Élőket, holtakat egyaránt visszavittek a börtönbe.

A foglyok nagy része a börtönben rekedt. Kijutni már nem tudtak, s a zárkájukba sem térhettek vissza, mert a folyosón sűrűn záporoztak a golyók. Az igazi tánc csak most kezdődött. A védők nem tudták sokáig tartani magukat. Egy részük fegyveres harcban halt meg, mások öngyilkosságot követtek el.

A katonák leterelték a foglyokat a börtön udvarára, ahol felemelt kézzel, órákig kellett állniuk. Szembe velük gépfegyvereket állítottak fel. A börtön irányítását átvevő német egységparancsnok az összes fogvatartott kivégzését tervezte, a lázadásban megsérült Lindenberger Lajos azonban ezt megakadályozta.

Éjjel 11-kor visszaparancsolták a foglyokat a zárkákba. Százanként zsúfolták össze az elcsigázott rabokat egy-egy hatszor hat méteres zárkában.

Éjjel és másnap egymás után gördültek be a szekerek gyászos rakományukkal a börtön udvarára. Az elesetteket a kövezetre dobták. Ötvennégy halott feküdt az udvaron.

Ötvennégy szerb, magyar, szlovák és román fogoly vére festette pirosra akkor márciusban a sátoraljaújhelyi börtön udvarát.

Azonban ez sem volt még elég. A lázadás túlélői közül a Magyar Királyi Kassai Honvédtörvényszék 1944. április 5-én 11 főt halálra ítélt.

Április 11-én az elítélteket utolsó útjukra kísérték. A börtönfal mentén sorakoztatták fel őket, s utána leláncolva szólították a bitófához. Vlaskalics Milenko szerb partizán, Eisenberger Sándor budapesti cipészipari munkás, Benya Antal egyetemi hallgató és a többiek dallal az ajkukon vonultak a bitófa alá. Munkásindulók, népdalok hangjai folytak egybe. Így búcsúztak az élettől és társaiktól a halálba indulók.

A felkelésnek a személyzet részéről is volt két vétlen áldozata. Kovács Sándor ny.főtörzsőrmester és Zborai Bertalan szakaszvezető.

Az események után az ország összes politikai büntetőintézetében keményen megszigorították a fegyelmet. A sátoraljaújhelyi börtön kommunista foglyainak egy részét májusban büntető munkaszázadokba osztották be, többségüket pedig 1944 szeptemberében először a komáromi Csillagerődbe, majd Németországba, a dachaui és más koncentrációs táborba szállították, ahol többségük elpusztult.

A börtönlázadás leverésében részt vett tisztikar, illetve a szökevények felkutatásában és legyilkolásában közreműködő csendőrség tagjai közül : Spóner Ödön parancsnok-helyettes ügyét 1946. július 22-én tárgyalta a népbíróság. A sátoraljaújhelyi börtön volt lakói vallottak Spóner kegyetlenkedéseiről, akit ezért a népbíróság 8 évi fegyházbüntetésre ítélt. Az ítélet indoklásánál külön kiemelték a délvidéki foglyokkal szemben tanúsított különösen kegyetlen magatartást.

Soós alhadnagyot a foglyokkal való kegyetlenkedő magatartása miatt szintén börtönbüntetésre ítélték. A csendőröket, akik 15 szökevény felkutatásában és törvénytelen legyilkolásában vettek részt, 1969-ben vonták felelősségre.

Dr. Vámosi József csendőr századost életfogytiglani, Borbély Viktor 12 évi. Benedek Áron 8 évi, Csuri Pál 8 évi, Bíró Lajos 4 évi börtönbüntetést kaptak. Komjáthy István csendőrt Kassán ítélték 11 évi börtönre.

Lindenberger Lajost, az intézet akkori parancsnokát, humánus helytállása ellenére 1949 őszén letartóztatták és egy más ügy kapcsán, koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték.

Epilógus:

A Sátoraljaújhelyen elesett hősök és mártírok nagyszerű emberek voltak. Telve vágyakkal és reményekkel. Nem akartak hősök lenni, nem vágytak halálra. Tettük örök mementó a háború embertelensége ellen.

A sátoraljaújhelyi börtön politikai foglyainak antifasiszta felkelésének híre bejárta Európát. Amikor Magyarországot a Szovjet Hadsereg felszabadította, az első városparancsnok azonnal hozzálátott a felkelők sírjainak felkutatásához. A megtalált mártírok holttestét ideiglenes sírba helyezték. A város vezetői arra az elhatározásra jutottak, hogy díszsírhelyen újratemetik a hősöket.

A város katolikus plébánosa ajánlotta fel a templomkertet. Ez a hely földrajzi fekvésénél fogva a város központja, ami jelkép értékű.

Képek

Emlékmű és sírkert

Sátoraljaújhely legszebb terén áll Kerényi Jenő szobrászművész alkotása, a ,,Sassal viaskodó fiú '' szobra, mely szimbóluma lett az 1940-es évek ellenállási küzdelmeinek. Itt nyugszanak azok a különböző nemzetiségű antifasiszta ellenállók, akik fegyverrel próbálták menteni az országot a háború embertelenségétől. Emléküket az utókor kegyelettel ápolja.

1es_kep

A kitörésben résztvevők a közeli hegyekbe próbáltak menekülni, sokukat menekülés közben lőttek le.