Szegő Katalin beszéde a sátoraljaújhelyi börtönlázadás 75. évfordulóján

2019. március 22. Köszöntöm a Sátoraljaújhelyi Büntetésvégrehajtási Intézetet, köszönöm hogy megszerveztek a megemlékezést.

Köszöntöm a megjelent diplomáciai képviselteket, a MEASZ es a NÜB tagjait. Köszöntöm a sátoraljaujhelyi Kossuth Lajos Gimnázium megjelent 11. osztályos tanulóit.

Március 22 én megint emlékezünk. 75 éve, 3 nappal azután, hogy a német hadsereg megszállta a vele szövetséges Magyarországot -1944 március 22 én - a sátoraljaujhelyi börtön politikai foglyai a tervezett börtönfelkelést előrehozva kitörtek, hogy a hegyeken át, nyugat felé elöretörő Vörös Hadsereggel egyesülve harcoljanak a fasizmus ellen, a szabadságért. 

A kitörés kudarcba fulladt, 64 áldozatának sirjánál állunk és rájuk emlékezünk.
„NE ZABORAVITE NA NAS, DRUGOVI” –
„NE FELEJTSETEK EL BENNÜNKET ELVTÁRSAK”
Ezek voltak az utolsó szavai VLASKALICS MILENKOnak, 28-éves csurogi mérnöknek, a Sátoraljaujhelyi felkelés egyik szervezőjének, amikor a halálra ítéltek közül utolsóként a kötelet a nyakára tették.
Nem felejtjük BENYA ANTALt, a 23-éves Zentai Állatorvostan hallgatót, akit antifasiszta tevékenységert 8 év fegyházra ítéltek, és a felkelés után kivégezték. Feltételezzük, hogy az „UTOLSÓ PERCEK” cimü verset ő irta halálos itélete kihirdetése után.
Hogyan kerültek ide a politikai foglyok, miért itélték el őket hosszú fegyház büntetésre? Miután 1941 junius 27 től Magyarország Németország szövetségeseként aktivan belépett a II. világháboruba, az ország lakosai nemcsak távoli híreket hallottak, hanem a mindennapokban éreztek a háboru következményeit.
Fiaikat a frontra vittek, az antiszemitizmus, a fasizmus nyomása egyre erösebb lett. Fiatal emberek, egyetemisták, dolgozók, szakszervezeti tagok, kommunisták csoportokba szerveződve tiltakoztak a hivatalos politika ellen.
Akciókat szerveztek, éjszaka falakra kerítésekre háboru ellenes feliratokat festettek, röplapokat terjesztettek, ujságot irtak, szabotázs akciókra készültek. Sokakat közülük elfogtak, kegyetlenül megkínoztak, a rögtönitélő katonai biróság hosszú fegyházbüntetéseket, halálos ítéleteket hozott.
Emlékezzünk ezekre a fiatal férfiakra nőkre, akik 1943-tól Sátoraljaujhelyre kerültek:
24 középiskolás diák, akiket 1941-ben még polgári bíróság itélt el, mert segélyt gyüjtöttek, németellenes jelszavakkal röpcédulákat készítettek,
49 en, a függetlenségi mozgalom, a Kommunista Párt (KMP), a Vörös Segély lebukottjai,
a Deák-Mayer csoport 135 elitéltje,
Délvidékről 157 en, akik a vajdasági népfelszabadító, megszállás ellenes harcosok voltak, őket 1941 juliustól kezdve antifasiszta tevékenységük miatt itéltek el, a kassai csoport Kassa és Ungvár környékéről 56 fő.
Fegyveres szolgálatot megtagadók.
Ezeknek a fiataloknak a közös bünük tiltakozás a háboru, a megszállás és a fasizmus ellen.
A meghiusult kitörés után a foglyok szigoritott körülmények között a sátoraljaujhelyi börtönben maradtak.
Májusban a nem zsidó ferfiakat (140 fő) a 483 sz különleges büntetőszázadba soroltak. Szeptemberben a többi politikai foglyot a komáromi Csillagerődbe és novemberben dachaui koncentrációs táborba deportáltak. Ott a férfiak kényszermunkát végeztek különböző üzemekben, a nőket a hirhedt Bergen Belsen koncentrácios táborba szállítottak tovább.
Sokan a kegyetlen munka, embertelen bánásmód, éhezés, betegség következtében életüket vesztették.
Emlékezzünk a koncentrációs táborban életüket vesztettekre köztük Mayer Arnoldra a Deák-Mayer csoport egyik vezetőjére, Braun Sándor kommunista vezetőre, Erdős László mérnökre. Ök a sátoraljaujhelyi magyar börtönközösség vezetői voltak.
Emlékezzünk a túlélőkre, mint
Alexander Katicra a vajdasági antifasiszta ellenállóra, akit 17 évesen 1941 ben tartóztatott le a megszálló rendőrség, Szüleit, nővérét 1942 január 22 én Újvidék városában ölte meg a megszálló magyar katonaság. Testvérével Sátoraljaujhelyen résztvett a börtönfelkelésben. Novemberben őket is Dachauba deportálták. Onnan tértek haza a felszabadulás után.
És emlékezzünk a bátor nőkre, mint Turányi Lászlónéra, a Deák csoport tagjára, akit terhesen itélt el rögtönitélő katonai bíróság több év fegyház büntetésre. A sátoraljaujhelyi városi kórházban szülte meg gyermekét, akit nem vihetett magával. A csecsemő egy zsidó családhoz került, és a családdal együtt Auschwitzba deportálták. TL.né Máriát Bergen Belsenben angol csapatok szabadították fel.
Akik a kínzatásokat, bebörtönzést, a konzentrációs tábort, kényszermunkát túlélték, mint a szüleink, életük végéig nem felejtettek. 6 éves unokám, aki még ismerte apámat, megkérdezett egyszer „ugye dédipapa egy hős volt?“ Igen HŐS volt, mint a bajtársai is, akik vészterhes időkben helyesen cselekedtek.
„NE ZABORAVLJAMO, VAS DRUGOVI” –
„NEM FELEJTÜNK EL BENNETEKET ELVTÁRSAK”
2019. március 22 Pavle Katic, Szegő Katalin